Mutatjuk, hogy mit tehetsz a balesetek ellen!
Magyarországon a 60 év feletti idősek több, mint fele, a 90 év felettieknek pedig már nagyjából 90%-a egyedül él, saját háztartásban, gyakran távol a családtagoktól. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb idős ember nem számíthat a hozzátartozói napi segítségére, sem pedig a gyors segítségükre. Ilyen körülmények között a kisebb otthoni balesetek is végzetesek lehetnek, hiszen a bajba jutott idősek gyakran napokig nem kapnak segítséget! Nem véletlen, hogy évente nagyjából 1700 halálos kimenetelű otthoni baleset történik, az áldozatok többsége pedig idős ember.
Előzzük meg a baleseteket!
Mint minden balesetnél, az időseket érintő otthoni balesetek esetében is nagyon fontos a megelőzés! Ugyanaz a ház, ami a 40-es éveinkben még tökéletesen kielégíti az igényeinket, néhány évtized múltán már kifejezetten veszélyes is lehet, ezért mindenképpen fontos, hogy amennyire tudjuk, átalakítsuk az idősek életterét úgy, hogy minél egyszerűbben elvégezhessék a napi teendőiket.Mivel a balesetek nagy része elcsúszásból ered, ezért fokozottan ügyeljünk rá, hogy a padló még nedves állapotban se váljon csúszóssá egyetlen helyiségben sem! Ebben nagy segítségünkre lehetnek a csúszásgátlós matricák, melyeket például a kádba vagy a csempére ragaszthatunk, de akár szőnyegeket is elhelyezhetünk a kritikus pontokon. Érdemes lehet továbbá beszerezni néhány kapaszkodót, és felszerelni őket a lakás különböző pontjaira, például a fürdőkádhoz, a lépcsőkhöz, de akár a konyhába is!
Készüljünk fel az otthoni balesetekre!
Sajnos akármennyire is elővigyázatosak vagyunk, a balesetek mindig történhetnek, így nagyon fontos, hogy felkészüljünk egy esetleges otthoni balesetre. Igazán hasznos, ha az idősek és a családtagok beszélnek róla, hogy mit lehetne tenni egy esetleges baleset esetén, hogy hogyan kaphat segítséget a bajbajutott, és milyen telefonszámokat hívhat fel, de sajnos ez sem garantálja, hogy egy baleset után a bajba jutott személy képes lesz segítséget hívni. A 60 éve felettiek ugyanis általában nem hordják maguknál a mobiltelefonjukat, így azon nem is tudnak jelezni, ha baj van.
Nagy segítséget jelenthet ilyenkor a LifeMax készülék, melyhez segélyhívó szolgáltatás kapcsolódik, így balesetek esetén egy gombnyomással hívható a segítség. A készülék – a még teljesebb védelem érdekében – elesés-érzékelővel is rendelkezik, így a LifeMax diszpécserei akkor is kapnak értesítést, ha a baleset következtében az idős ember elveszítette az eszméletét. Fontos, hogy a készülék – sok más előnye mellett – a fürdőszobában, akár zuhanyzás közben is hordható, felkészülve egy esetleges elcsúszásra! A LifeMax szolgáltatása akkor is előnyös, ha a nagymama vigyáz az unokákra, hiszen a készülék könnyen kezelhető, így a kisebb gyerekek is egyszerűen segítséget tudnak kérni vele, ha baj történik. A gyors segítség pedig rengeteg balesetnél mentheti meg a bajba jutott idősek életét!
Ha úgy érzi, hogy az ön számára is hasznos lenne a LifeMax segélyhívó és távfelügyeleti szolgáltatása, akkor keressen minket a 0680 81 82 18-as, ingyenesen hívható telefonszámunkon, vagy töltse ki a kapcsolati űrlapunkat!